A Magyar Drón Ipari Szövetség és a Pest Megyei Kormányhivatal által jóváhagyott képzés

A KÉPZÉSRŐL

Hisszük, hogy a drónok megváltoztatják mindennapjainkat és bővítik a környezetünkről szerzett tudásunkat.
Küldetésünk, hogy ügyfeleinket abban segítsük, hogy sokéves tapasztalatunk és korszerű eszközeink segítségével megmutassuk, hogy a drónok által nyújtott új nézőpontból sokkal gyorsabban, hatékonyabban és nagyobb mennyiségben gyűjthetnek olyan értékes adatokat, melyek segítik döntéseiket, javítják eredményességüket és erőforrást takarítanak meg a gazdálkodás területén.
2015-ben indított és azóta piacvezetővé vált drónpilóta képzéseinken eddig több, mint 3000 fő vett részt. Örömteli dolog kedvtelésből repülni, de ha valóban dolgozni és profitálni szeretnénk a drón használatából, az már egy olyan szint, melyhez az alaptudás nem elégséges. Éppen ezért jött létre ez az emelt szintű monitoring képzés, melyet azon gazdálkodóknak és vállalkozó szellemű drónosoknak ajánlunk, akik már rendelkeznek drónnal és azt tudják is legalább alapszinten üzemeltetni.

Ha még nem irányítottál drónt vagy nem rendelkezel az üzemeltetéshez szükséges alaptudással,
akkor számodra először a Basic Drónpilóta képzésünket ajánljuk, melyet ide kattintva megtalálhatsz »»»»»»

Minden nap fejlŐdünk és fejlesztünk, hogy összekapcsoljuk a jövŐt a jelennel.

Küldetésünk, hogy ügyfeleinket abban segítsük, hogy sokéves tapasztalatunk és korszerű eszközeink segítségével megmutassuk, hogy a drónok által nyújtott új nézőpontból sokkal gyorsabban, hatékonyabban és nagyobb mennyiségben gyűjthetnek olyan értékes adatokat, melyek segítik döntéseiket, javítják eredményességüket és erőforrást takarítanak meg a gazdálkodás területén.

A PROGRAM

Az alábbi felmérések elvégzéséhez szükséges tudást szerezheted meg a nap végére.

• Vadkár
• Viharkár
• Biomassza
• Víznyomás, szikesedés
• Talaj felület nedvességtartalom
• Vegetációs állapot
• Lomb tápanyagtartalom

• Talajelemzés
• Hozambecslés
• Felületmodell
• Terület 3D modellezés
• Területmérés
• Azonnali NDVI felmérés
• Vadállomány mérés

• Műtrágya igény
• Gyomosodás
• Növényi életerő
• Klorofill tartalom
• Nitrogén felvétel
• Stressz detektálás
• Tőszámlálás

ELMÉLETI KÉPZÉS

• Drónok szerepe a mezőgazdaságban
• Hatékonyságnövelés számokban
• Multispektrális szenzorok és kamerák
• Agrár célú drónok kiválasztása
• Területfotó elkészítésének elve
• Képalkotási hibák kiküszöbölése
• Időjárási feltételek
• Agrár orientált programok
megismerése
• Küldetés tervezés terület
feltérképezéséhez
• Tervezési hibák kiküszöbölése
• Kamerabeállítások az ortofotó
készítéshez
• GPS és RTK referenciapontok
kijelölése

GYAKORLATI KÉPZÉS

• Tervezett felmérések lerepülése
• Lehetséges hibák felismerése és
kiküszöbölése
• RGB, NDVI és NDRE felmérés
• Live RGB és NDVI térképalkotás
• Képek feldolgozása számítógépen
• Feldolgozott ortofotók kiértékelése
• Mérések 2D, 3D és felületmodellen
• Multispektrális vegetáció elemzések
• Gyom detektálás, tőszámlálás
• Vadkár és víznyomás felmérés
• Adatok hitelesítése
• Adatok exportálása más rendszerekbe

• Permetezési zónák előkészítése

DRÓNOK ÉS SZOFTVEREK

Képzésünkön megismerkedhetsz a hazánkban is beszerezhető legfejlettebb drónokkal, kamerákkal és programokkal:

• DJI agrár drónok
• AGR permetező drónok
• DJI normál és hőkamerák
• Sentera multispektrális szenzorok
• DroneDeploy szoftver
• Sentera FieldAgent szoftver
• Egyéb hasznos szoftverek

ESZKÖZÖK

A képzésen segítségedre lesznek az alábbi professzionális eszközök.

DJI Mavic 2 Pro Agro

A kompakt, drón mely méreténél és összehajthatóságánál fogva mindig kéznél van.

DJI Mavic 3 Enterprise, Thermal, Multispectral

Az igásló és egyben etalon, mely minden körülmények között helyt tud állni.

DJI MATRICE 200 V2 Agro

A profi drón, mely a kamerák széles választékát képes hordozni a legzordabb körülmények között is.

Sentera multispektrális szenzorok

A piacvezető agrár kamerák, melyek közül a kezdők és a profik is megtalálják az igényüknek megfelelőt.

Oktatóink

2001 óta foglalkozunk távirányítású eszközökkel és 2008 óta kifejezetten drónokkal. Azóta küldetésünk, hogy ezt a remek technikai vívmányt minél több ipari szereplőhöz és mezőgazdászhoz eljuttassuk. Pilótáink több száz óra repüléssel a hátuk mögött tapasztalatot gyűjtöttek a drónok építése, üzemeltetése és a célorientált feladatok elvégzése terén. A hazai precíziós mezőgazdaság fejlesztésében és ipari felmérési módszerek kidolgozásában is aktívan részt veszünk az egyetemekkel, ipari és agrár cégekkel közös kutatások során, így naprakészek vagyunk az új technológiákkal és megoldásokkal kapcsolatban. Megelégedésünkre szolgál, hogy 2015-ben indított képzéseinken az évek során több, mint 3000 érdeklődőnek adhattuk át a hasznos tudást képzéseink keretein belül.

speaker image
Daubner Csaba

A Magyar Drón Ipari Szövetség elnöke, előadó, oktatópilóta

speaker image
Juhász Ákos

előadó, oktatópilóta, precíziós agrármérnök

JELENTKEZÉSI LAP

REGISZTRÁCIÓHOZ TÖLTSD KI AZ ALÁBBI JELENTKEZÉSI LAPOT!
Ha kérdésed merül fel a képzéssel kapcsolatban, hívd a 06-30-555-4043 telefonszámunkat!
A számlázási adatokat meg tudod adni később a jelentkezés után.

RÉSZVÉTELI DÍJ

89.990 Ft


GYAKRAN FELMERÜLŐ KÉRDÉSEK

Ha Te is csatlakozol a képzésünkön részt vevőkhöz, akkor biztosítunk számodra egy általunk összeállított és rendszeresen frissített 65 oldalas tananyagot, melyet később is forgathatsz és hasznos információkhoz, tippekhez, tanácsokhoz juthatsz. Kapsz tőlünk továbbá egy checklist-et, mely segít neked a jövőben, hogy biztonsággal használhasd a drónodat.
Valamint átnyújtjuk számodra partnereink ajándékait is:
5.000 Ft értékú vásárlási utalványt DJI vagy Yuneec drónokra, 5% kedvezményt drónalkatrészek és kiegészítők vásárlásához. És természetesen tartalmazza az elméleti és gyakorlati képzést, valamint a kompetencia tanúsítványt, továbbá a képzés napján a frissítőket, kávét és aprósüteményeket.
A fenti időpont nem megfelelő számodra? Semmi baj, hiszen egész évben minden hónapban többször tartunk képzést. Nézz vissza később vagy írj nekünk e-mail-t az info@dronesys.hu címre, hogy értesíthessünk a következő képzési időpontról.
Az oktatás díját átutalással tudod kifizetni, melyhez a díjbekérőt a regisztrációt visszaigazoló e-mail-ben találod meg. Több személy regisztrálása esetén lehetőséged nyílik egyben utalni a jelentkezési díjakat. Fontos, hogy az utalás arról a névről érkezzen, akinek a nevére fogod a számlát kérni, vagyis ha céges számlát szeretnél, akkor ne utald el az összeget a magánszámládról.
A számlát a képzési összeg beérkezése után állítjuk ki és postai úton küldjük el részedre.

AZ OKTATÁSI HELYSZÍN

1151 Budapest, Szántóföld utca 2/a. DrónAkadémia Oktatóközpont

Impresszum

A DrónAkadémia a Dronesys csoport tagja
Telefon: 06-30-555-4043
E-mail: info@dronesys.hu
Iroda: 2120 Dunakeszi, Lehár Ferenc utca 54/a
Oktatóterem: 1151 Budapest, Szántóföld utca 2/a.
Parkolás az épület előtt ingyenes.

Adatvédelem

A tananyag jogosulatlan, azaz a jogosult engedélye nélküli használata, terjesztése, nyilvánosságra hozatala, többszörözése és bármely egyéb, engedély nélküli felhasználása, illetve azzal való bármely visszaélés szerzői jogot, védjegyjogot és/vagy egyéb jogszabályokat sérthet és büntetőjogi, illetve polgárjogi szankciókat vonhat maga után.
Az eseményről fotó, illetve videófelvétel készül, melyet később marketing céllal felhasználunk.
DrónAkadémia© Minden jog fenntartva
2015-2024. Dronesys Kft. - www.dronesys.hu

Csatlakozz drónos közösségünkhöz!